+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

Hírek

Tokaji Bornapok június első hétvégéjén

Az elmúlt évben a koronavírus okozta korlátozások miatt nem a főtéren volt a Tokaji Bornapok, idén azonban a felújított Kossuth tér lesz a központi helyszíne a június 3-án, 4-én és 5-én megvalósuló nyárindító programnak. A tavaly útjára indított koncepció, az összefogás keretében zajlik majd az idei esemény is a Kulturális Központ koordinálásában a tokaji aszú névadó városában, Tokajban.

A nyár első hétvégéjén tartandó rendezvény továbbra is díjtalan, csupán néhány programra kell külön belépőjegyet váltani, ami miatt érdemes előre tájékozódni. A tervek szerint a felújított, megszépült Kossuth tér lesz a központi helyszíne a rendezvénynek, ahol a nagyszínpadot is felállítjuk. A Polgármesterek borának átadó ünnepsége is itt lesz (szombaton 14 órától). Ami pedig a zenét illeti, alapvetően a jazz műfajban lesznek koncertek a három nap alatt, így mások mellett koncertezik a Vivat Bacchus, a Hegyalja Folk, a Kávészünet zenekar. Fellépnek a hegyaljához köthető művészeti csoportok, és lesz egy hímzett ruhákat felvonultató divatbemutató is.

A főtér utcáin pedig „gasztrosétány” lesz - árusokkal, kézművesekkel -, a helyi borászatok várják majd az érdeklődőket.

A kiállító borászatok: Ászok Borház, Benkő Borház, Grand Tokaj, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****, Kései Pincze, Paulay Borház, Royal Tokaji, Szerelmi pince.

A bornapokhoz idén számos partner csatlakozott az összefogás keretében. A Tokaji Borászok Asztaltársasága ismét képviselteti magát a rendezvényen. A borkóstolók és a vezetett pince-, illetve dűlőtúrák mellett a legtöbb helyszínen különleges gasztronómiai kiránduláson is részt vehetnek a fesztiválozók. A Tokaj Hétszőlő által üzemeltetett Rákóczi pincében az egyik este lesz egy zenés borkóstoló, de a TBA egyesület további tagjai is izgalmas programokat kínálnak. Ugyanakkor nagy erőkkel, változatos programokkal készül az Antalóczy Pince, a Fakapu pince, a Hímesudvar, az Óvár Borozó, a Prés borbár és a Szerelmi pince is. Tehát az egész városban lesznek kisebb és nagyobb színes programok, amelyek a városnéző sétavonattal könnyen elérhetővé válnak a közönség számára.

A Paulay Ede Színházban pedig június 5-én (vasárnap) 11 órától lesz egy gyermekelőadás, a Mátyás király mézbora a Nektár Színház vendégjátékaként.

Érdemes csatlakozni a (színház - tudomány – vallás címmel megrendezésre kerülő) tokaji séta programhoz is (www.tokajiseta.hu).

PROGRAMOK:

Kulturális Központ képgalériája

Elérhetőségek

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Telefon: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Műszaki vezető:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Németi Ferenc Városi Könyvtár
Paulay Ede Színház