+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

Hírek

Tokaji Bornapok 2025 – A bor, az összefogás és az ünnep jegyében

Idén 23. alkalommal rendezték meg a Tokaji Bornapokat, amely a megszokott hagyományokhoz képest újdonságokkal is szolgált. A rendezvény már a pünkösdi hétvégén kezdetét vette, majd június 13–15. között három napos programsorozattal várta a látogatókat.

A rendezvény egyik fénypontja a „Polgármesterek Bora” ünnepélyes átadása volt, melynek során 27 Tokaj-hegyaljai település vezetője vehette át azt a különleges bort, amelyhez az alapanyagot maguk a települések biztosították még az őszi szüreti napokon.

Posta György, Tokaj polgármestere beszédében méltatta az esemény hagyományteremtő kezdeményezőjét, az ötletgazda Nyikos Istvánt, és reményét fejezte ki, hogy a régió közös gondolkodása és stratégiája révén Tokaj-Hegyalja a Balaton és Budapest után a harmadik legvonzóbb turisztikai célponttá válhat.

Tokaji bornapok66

Dr. Koncz Zsófia, családokért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő Tokaj borait nemzeti büszkeségként említette, és kiemelte a helyi borászok kemény munkáját. „Ez egy álom, ami megvalósulhat a végén” – mondta a térség fejlesztéséről szólva.

Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő a térség történelmi jelentőségét emelte ki, és arra buzdított, hogy „harcolnunk kell a borvidék hírnevéért, mint tették apáink és dédapáink”.

Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: „Ez a bor az összefogás, a minőség, a bátorság és a közösség szimbóluma.”

Dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke történelmi távlatba helyezte a borvidék jelentőségét, és hangsúlyozta, hogy Tokaj különlegességét az adja, hogy „mindig tudta, mit akar”.

Tokaji bornapok68

Juhász Szabolcs, a Grand Tokaj vezérigazgatója szerint ez a bor „27 különböző szív együtt dobbanása”, amely az összefogást és a hagyományokat testesíti meg.

A bornapok nemcsak a borokról, hanem a zenéről és a szórakozásról is szóltak. A színpadon fellépett a MeLounge együttes, a Rover zenekar, a Polip Band és DJ Stephanie és Dj Graffy is. Szombat este a Tokaji Fesztiválkatlan színpadán a világhírű King’s Singers acapella együttes adott szenzációs koncertet, kiegészülve Balázs János Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművésszel (mindez Nyikos István szervezésében). A különleges zenei élmény méltó módon emelte az esemény rangját, és felejthetetlen pillanatokat szerzett a közönségnek.

A borkedvelő látogatókat ezen kívül játék is várta, amelynek fődíja egy wellness hétvége volt a Mercure Hotel felajánlásából. A nyereményt Tiliczki Andrea vihette haza – ezúton is gratulálunk neki!

A Tokaji Bornapok 2025-ben is bizonyította, hogy a borvidék nemcsak kiváló nedűiről, hanem összetartó közösségéről, gazdag kulturális életéről és vendégszeretetéről is híres.

Kulturális Központ képgalériája

Elérhetőségek

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Telefon: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Műszaki vezető:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Németi Ferenc Városi Könyvtár
Paulay Ede Színház