Az adventi időszak ezüst vasárnapján, a Testvérvárosok terén ismét összegyültek a helyiek, hogy részt vegyenek az adventi koszorú öröm gyertyájának meggyújtásán.
Gerlai Pál evangélikus lelkész hirdetett igét, aki az evangélikus egyház köszöntésével fordult az egybegyűltekhez: „Erős vár a mi Istenünk!”. Beszédében egy 100 évvel ezelőtti amerikai adventi éneket idézett, amelynek üzenete arra hívta fel a figyelmet, hogy nyissuk meg szívünk ajtaját Jézus előtt. Az ének szavai által az elcsendesedés és a lelki felkészülés fontosságát hangsúlyozta. A lelkész üzenetében a várakozás és az eljövetel jelentését emelte ki, megosztva gondolatait az advent lelki tartalmáról. Kiemelte, hogy a karácsony nem csupán a külső készülődésről szól, hanem a szív és a lélek felkészítéséről a megváltó elérkezésére. Szép Ernő egy versrészletét is elmondta, amely a karácsonyi érzéseket közvetítette a hallgatóságnak.
Posta György polgármester és Gerlai Pál lelkész közösen gyújtották meg az advent harmadik gyertyáját, az öröm gyertyáját.
Az esemény részeként a Harangvirág óvodai csoport színvonalas műsorral lépett fel. A gyermekek előadása, amelyet Bolló Tiborné, Ádám Istvánné és Bagi Barbara óvodapedagógusok készítettek elő, nagy sikert aratott. A gyermeki hangok és az ünnepi dalok még közelebb hozták az adventi időszak meghittségét.
Aranyvasárnap (december 22-én), a negyedik adventi gyertyagyújtás keretében adventi hangversenyt ad Tokaj Város Vegyeskara a Jézus Szíve Római Katolikus templomban 17 órától. Ezt követően lesz 18 óra 30 perctől a Testvérvárosok terén az igehirdetés, amelyet Kertész Ferenc, római katolikus plébános tart, és a negyedik, a szeretetet szimbolizáló gyertya meggyújtása. Ünnepi műsort ad a Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium.