+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

News

Gyermeknap a 950 éves Tokajban

Hivatalosan is elkezdődött az idei szezon a Tokaj Fesztiválkatlanban. Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri rendezvényközpontjában május utolsó vasárnapján gyermeknapot tartottak, ami hagyományosan az évad nyitányát is jelenti.

Nyolc éve már annak, hogy a városi gyermeknapnak a Tokaj Fesztiválkatlan ad otthont. Ezen az éven is így volt ez, a résztvevők nagy örömére csodás, már szinte nyári időjárásban óriási érdeklődésnek örvendett a rendezvény. A családosok ingyenesen kapcsolódhattak ki pünkösdvasárnap, a színpadi produkciók mellett pedig számos kiegészítő programon vehettek részt. Az ugrálóvárak mellett arcfestés, népi játszóház, ügyességi versenyek várták a kicsiket ezen a napon. A tokaji városnéző kisvonat gyermeknap alkalmából (ismét) díjtalanul szállította a 14 év alattiakat.

A gyermeknap megnyitóján Posta György polgármester köszöntötte a vendégeket, kiemelve, hogy az idei egy igazán különleges év, hiszen Tokaj 950 éves jubileumát ünnepli. Ennek jegyében pedig számos programmal készülnek idén. Hozzátette, augusztus 12-én az István, a király rockopera koncertváltozata előtt a vendégek is megkóstolhatják majd Tokaj tortáját, ami Halász Tamás cukrászmester ötlete alapján készül, stílusosan 950 adagban.

Dr. Fintor Gábor, a Fesztiválkatlan vezetője pedig az évad programjaira hívta fel a figyelmet. Idén több mint húsz előadás, színdarab és koncert várja az érdeklődőket. Ezek között pedig több gyermekbarát program is van, sőt július 15-én a Kalap Jakab koncertre kifejezetten őket várják.

A gyermeknapi (színpadi) programok között a vendégek először Pancsi bohóc műsorával és a Szerencsi VSE karate szakosztályának bemutatójával szórakozhattak. A folytatásban a Lion Muay Thai thaibox csapat Éltető Péter mester irányításával azt a célt tűzte ki, hogy 950 ütést, és rúgást mutatnak be (kapcsolódva az emlékévhez), ezt alaposan sikerült túlszárnyalni (2560 kombinációval). Az év egyik legvidámabb napján felléptek a tokaji óvodások és az Alapfokú Művészeti Iskola néptánc és népzene tankaszakjának növendékei is bemutatták tudásukat. A kicsik és nagyok tapsolhattak Naninski és Figaro Cirkuszának, Ress Csaba énekes, valamint a nap zárásaként a Vidám Manók koncertjének is.


Print   Email

Gallery

Contacts

Cultural Center, Ferenc Németi City Library

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Phone: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Head of institution:
Dr. Fintor Gábor

Program coordinator:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Technical manager:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Ferenc Németi City Library
Paulay Ede Theater