+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

Hobo: József Attila Shakespeare mellett a világ legnagyobb költője

Hobo 2

„Tudod, hogy nincs bocsánat” című József Attila verseiből válogatott irodalmi estjét mutatta be a Paulay Ede Színházban Földes László Hobó július 16-án, pénteken. A Kossuth-díjas művész harminc éve foglalkozik előadásaiban a költő munkásságával, aktuális darabját Vidnyánszky Attila rendezte, 486 alkalommal mutatta be eddig (Tokajban volt a 487.) és több mint nyolcvanezer néző látta 2005 óta. Az előadás a Déryné Program hozzájárulásával jött létre.

A magyar közönség az elterjesztett híresztelésekkel ellentétben óriási érdeklődéssel bír a kultúra iránt – véli Földes László Hobó. Az előadóművész ezt annak kapcsán nyilatkozta a Katlan stábnak, hogy irodalmi estje közelít a félezredik bemutatóhoz. Az itthon és a határokon túl is népszerű előadás egy sorozat része, a „Tudod, hogy nincs bocsánat” előtt már két ilyen tematikájú darabot is bemutatott Hobó az elmúlt három évtizedben.

Hobótól persze sosem állt távol az irodalom és a költészet, hiszen már első koncertjein is előadott József Attila verset megzenésítve, de Villontól Pilinszky Jánoson át egészen Jim Morrisonig dolgozott fel műveket estjeiben. Legközelebb azonban mégis József Attila áll hozzá.

- Ahonnan én jöttem (már ami a származásomat illeti) erre az útra nem jött senki. Még a húszas éveiben is csak azt tudtam, hogy ki nem akarok lenni. A zene 1964-ben ért el engem, addig József Attila volt a bibliám. Komoly üzenetek, tanítások vannak a verseiben, szerintem József Attila Shakespeare mellett a világ legnagyobb költője, csak őt azért nem ismerik, mert nem vagy csak nagyon nehezen lehet más nyelvre lefordítani – mondta el Hobó, akinek a költő versein keresztül adott üzenetei segítettek sokat élete folyamán.

A Kossuth-díjas művész Hobó 75 címmel ünnepi műsorral készült, de a koronavírus okozta helyzet miatt azt nem tudta megtartani tavaly. A tervek szerint február 13-án, hetvenhetedik születésnapján azonban megtartják a Papp László Sportarénában Térdig a szarban, fülig a szeretetben címmel. Ez kapcsolódik Hobó új dupla lemezéhez, amin a régi, de újrahangszerelt dalok mellett újak is hallhatók valamint ahhoz az önéletrajzi kötethez, amelyek mind ezen a címen jelentek meg.

Fotók: Erdős József

Déryné logoai


Nyomtatás   E-mail

Paulay Ede Színház képgalériája

Elérhetőségek

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Telefon: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Műszaki vezető:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Németi Ferenc Városi Könyvtár
Paulay Ede Színház