+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

News

Látogatás az Operában – élményközeli találkozás a zenés színházzal a Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően

A Tokaj-Hegyalja Egyetem, Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium és a Tokaj-Hegyalja Egyetem, Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 25-25 diákja Budapesten, a Magyar Állami Operaházban tekintette meg a SZKIKKI 2.0 című előadást, 2025. október 16-án. A részvétel a Tokaji Kulturális Központ közreműködésével valósult meg a Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően.

Az előadás 14:00 órakor kezdődött, a csoport pedig érkezés előtt rövid városnézésre is időt szánt, így a diákok Budapest néhány ikonikus helyszínével is megismerkedhettek. A program a Petőfi Kulturális Program keretében jött létre, amelynek célja, hogy minél többen juthassanak hozzá az elérhető, élhető magyar kultúrához.

A nap nemcsak az opera műfajának felfedezését tette lehetővé, hanem közösségi élményt is adott: a zenekari árok látványa, a díszletek világa és az élő előadás ereje sokak számára nyitott új perspektívát a színházi műfajok felé. A csoportot Korpai Zsoltné Erzsó és Tamási Zita tanárnő, valamint Nagy Antal tanár úr kísérte.

Köszönet illeti a támogatók és a szervezők munkáját – a diákok egy tartalmas, inspiráló délutánnal lettek gazdagabbak.

#petofikulturalisprogram


Print   Email

Gallery

Contacts

Cultural Center, Ferenc Németi City Library

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Phone: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Head of institution:
Dr. Fintor Gábor

Program coordinator:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Technical manager:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Ferenc Németi City Library
Paulay Ede Theater